ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
1 Mi a tájékoztató célja?
Jelen Tájékoztatót abból a célból fogadjuk el, hogy szolgáltatásainkat igénybe vevő természetes személyek és jogi személyek képviselői (a továbbiakban: Felhasználók) részére minden lényeges információt és tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva közöljünk, valamint segítsük a Felhasználókat a 4. pontban szereplő jogaik gyakorlásában. Szolgáltatásaink a https://fsol.hu/ honlapon érhetők el.
Tájékoztatási kötelezettségünk alapja a 2018. május 25. napjától alkalmazandó, az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679. számú Rendelet (a továbbiakban: GDPR) 12. cikke, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 16. §-a, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Elkertv.) 4. §-a. A Tájékoztató a GDPR, az Infotv., valamint az egyes adatkezelések szempontjából releváns további jogszabályok figyelembevételével készült.
Jelen tájékoztató kialakítása és alkalmazása során a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről szóló ajánlásban foglalt megállapítások, valamint a GDPR 5. cikkének figyelembevételével, különösen az 5. cikk (2) bekezdésében szereplő elszámoltathatóság elvének szellemében jártunk el. Ugyancsak figyelemmel kísérjük az Európai Unió gyakorlatát a személyes adatok védelme tekintetében; ennek megfelelően az Európai Bizottság 29-es Munkacsoportjának az átláthatóságról szóló iránymutatásának tartalmában foglaltakat is beültetjük adatkezelési gyakorlatunkba.
2 Adatkezelő adatai
Foresight Solutions Kft.
Cégjegyzékszám: 01-09-966787
Székhelye: 1141 Budapest, Zsigárd utca 13. Fsz. 3. ajtó
Adószáma: 23464777-2-42
Képviseli: Kiss Ildikó, ügyvezető
Adatvédelmi tisztviselő neve: Dr. Miklós Péter
Adatvédelmi tisztviselő e-mail címe: dmp@dmp.hu
3 Egyes adatkezelési folyamatok
Jelen pontban részletezzük az egyes adatkezelésekhez tartozó azon lényeges körülményeket, melyeket a GDPR és az egyéb ágazati jogszabályok elvárnak minden adatkezelőtől.
3.1 Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás
Honlapunkon keresztül fel lehet venni velünk a kapcsolatot szolgáltatásaink igénybevétele céljából. Ezen kívül üzleti partnereink kapcsolattartóinak személyes adatait is kezeljük munkánk során. Az ehhez kapcsolódó adatkezelés részletei az alábbiakban láthatóak.
3.1.1 A kezelt személyes adatok és az adatkezelés célja
személyes adat | adatkezelés célja | adatkezelés jogalapja |
név | Felhasználó, vagy üzleti partnerünk kapcsolattartójának beazonosítása | a Felhasználó hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja Üzleti partner esetében a jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) f) pont) |
e-mail cím | kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás a Felhasználóval, vagy üzleti partnerünk kapcsolattartójával | a Felhasználó hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja Üzleti partner esetében a jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) f) pont) |
telefonszám | kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás a Felhasználóval, vagy üzleti partnerünk kapcsolattartójával | a Felhasználó hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja Üzleti partner esetében a jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) f) pont) |
3.1.2 Az adatkezelés jogalapja
A Felhasználónak a kapcsolatfelvételkor megadott, önkéntes, kifejezett magatartás tanúsításával (telefonhívás, e-mail küldése) megadott hozzájárulása személyes adatainak 3.1.1. pontban szereplő céljából történő kezeléséhez (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja).
Amennyiben a Felhasználó adatait az eredeti adatfelvételtől eltérő célja használjuk, akkor erről a Felhasználót tájékoztatjuk, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezzük, illetőleg lehetőséget biztosítunk számára, hogy a felhasználást megtiltsa (lásd: 8.1. pont).
Az üzleti partnereink kapcsolattartójának fenti személyes adatait az adatkezelő és üzleti partnereink jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) f) pont) alapján kezeljük. Mindkét fél jogos érdeke, hogy a Honlap használata, a partneri egyeztetések, valamint szolgáltatásaink teljesítése során hatékonyan történjen az üzleti kommunikáció és bármilyen, a köztünk létrejött szerződést érintő lényeges körülményről tájékoztatást tudjunk nyújtani egymás kijelölt képviselőjének. Üzleti partnerünk kapcsolattartójának információs önrendelkezési jogának sérelme nem állapítható meg, mert munkaköri, vagy szerződéses kötelezettsége elősegíteni a felek közötti kommunikációt és megadni személyes adatait ebből a célból. Üzleti partnerünk kapcsolattartója tiltakozhat ezen adatkezelés ellen.
3.1.3 Az adatkezelés időtartama
A megadott személyes adatokat a hozzájárulás visszavonásáig kezeljük. Hozzájárulását a Felhasználó bármikor visszavonhatja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Üzleti partnereink kapcsolattartóinak személyes adatait annyi ideig kezeljük, amíg szükséges a kommunikáció szempontjából, valamint ameddig a releváns jogszabályi rendelkezések lehetővé teszik (2013. évi V. törvény alapján a szerződés teljesítésétől, vagy megszűnésétől 5 év, a 2000. évi C. törvény alapján a számla kiállításától 8 év).
3.1.4 Az adatkezelés módja
Elektronikus formában.
3.2 Al-adatfeldolgozói tevékenység
Cégünk a Predictive Index LLC (továbbiakban: „PI”) által működtetett tehetségoptimalizáló platform (továbbiakban: „Platform”) minősített üzleti partnereként, a GDPR 28. cikke értelmében al-adatfeldolgozóként elérhetővé teszi a PI magyarországi ügyfelei számára a Platformot és annak használata során szakértői támogatást nyújt. A Platformra a PI ügyfeleinek, mint munkáltatóknak, lehetőségük van munkatársaikról olyan információkat feltölteni, amelyek személyes adatokat tartalmaznak. Ezen adatkezelés során – a Platformra feltöltött személyes adatok tekintetében – a PI ügyfele a GDPR 4. cikke értelmében adatkezelőnek, a PI adatfeldolgozónak, míg cégünk, ahogyan azt fentebb rögzítettük, a PI által igénybe vett al-adatfeldolgozónak minősül. A Platform használatának feltételeit tartalmazó, a PI ügyfelei által elfogadott megállapodások ezen adatvédelmi jogi keretrendszer mentén kerültek kialakításra. Cégünk – figyelemmel a GDPR 28. cikk (4) bekezdésére – vállalja, hogy ezirányú al-adatfeldolgozói tevékenysége során garanciákat nyújt a megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására, és ezáltal biztosítja, hogy az adatkezelés megfeleljen a GDPR követelményeinek. A PI által működtetett Platform használati feltételeihez tartozó adatkezelési tájékoztató az alábbi linken érhető el: https://www.predictiveindex.com/privacy/privacy-respondent/
3.3 Felnőttképzési tevékenységgel kapcsolatos adatkezelések
A felnőttképzési tevékenységünk keretében jogszabályi kötelezettségünk kezelni azon Érintettek személyes adatait, akik részt vesznek az általunk tartott képzéseken (a jelen pontban a továbbiakban: „Résztvevő”). Emellett a felnőttképzési tevékenységünk kapcsán, a felnőttképzési államigazgatási szerv felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségünk személyes adatokat is érinthet, amennyiben a Résztvevő hozzájárul a külön nyilatkozatban rögzített adattovábbításhoz.
3.3.1 A kezelt személyes adatok és az adatkezelés célja
személyes adat | adatkezelés céljai | adatkezelés jogalapjai | ||
Résztvevő személyi azonosító adatai (név, születési név, születési hely és idő, anyja születési neve) | a) felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | b) a Résztvevő hozzájárulása esetén adatszolgáltatás teljesítése a felnőttképzési államigazgatási szerv részére | a) felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | b) a Résztvevő hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont) |
Résztvevő lakcíme | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | ||
Résztvevő levelezési címe | a) felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | b) a Résztvevő hozzájárulása esetén adatszolgáltatás teljesítése a felnőttképzési államigazgatási szerv részére | a) felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | b) a Résztvevő hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont) |
Résztvevő e-mail címe | a) felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | b) a Résztvevő hozzájárulása esetén adatszolgáltatás teljesítése a felnőttképzési államigazgatási szerv részére | a) felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | b) a Résztvevő hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont) |
Résztvevő telefonszáma | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | ||
Résztvevő állampolgársága | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | ||
Résztvevő TAJ száma | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | ||
Résztvevő adóazonosító jele | a) felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | b) a Résztvevő hozzájárulása esetén adatszolgáltatás teljesítése a felnőttképzési államigazgatási szerv részére | a) felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | b) a Résztvevő hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont) |
Résztvevő neme | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) | ||
amennyiben a Résztvevő nem magyar állampolgár, Magyarországon való tartózkodásának jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat, okmány megnevezése és száma | felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése, felnőttképzés lebonyolítása | felnőttképzési szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), jogszabályi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont) |
3.3.2 Az adatkezelés jogalapja
A fentiekben felsorolt valamennyi személyes adat kezelése szükséges a köztünk és a Résztvevő között megkötendő felnőttképzési szerződés megkötéséhez (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja). Ezen személyes adatok kezelését a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: „Felnőttképzési tv.”) 21. § (1) bekezdés a) pontja kötelezővé teszi, tehát az adatkezelés a ránk, mint felnőttképzőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez is szükséges (GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja).
A Felnőttképzési tv. 15. § (1) a) bekezdése értelmében „a felnőttképző a bejelentéshez kötött felnőttképzési tevékenység esetén – ha a képzésben részt vevő személy előzetesen írásban vagy a Ptk. 6:7. § (3) bekezdése szerinti módon megtett jognyilatkozatában annak továbbítását nem tiltotta meg – a képzésben részt vevő személyek természetes személyazonosító adataira, elektronikus levelezési címére, adóazonosító jelére, levelezési címére, adóazonosító jelére és – ha a képzés államilag elismert szakképzettségre, illetve szakképesítésre készít fel – lakcímére vonatkozó adatot szolgáltat a felnőttképzési államigazgatási szerv részére a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerében. Az adatszolgáltatási kötelezettségnek legkésőbb a képzés megkezdését, az adatokban bekövetkezett változás esetén legkésőbb az adatváltozás keletkezését követő harmadik munkanapig kell eleget tenni.” Mivel a személyes adatokat tartalmazó adattovábbításhoz a Résztvevő önálló döntésén alapuló nyilatkozata szükséges, az adatkezelés a Résztvevő hozzájárulásán alapul (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja). A Résztvevő a hozzájárulást a felnőttképzési szerződéshez tartozó nyilatkozatban tudja megadni. Figyelemmel a Felnőttképzési tv. 17. § c) pontjára és a GDPR 13. (2) bek. c) pontjára, a nyilatkozatban a Résztvevőt tájékoztatjuk az adattovábbítás megtiltására (hozzájárulás visszavonására) vonatkozó lehetőségről, továbbá arról, hogy a hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
3.3.3 Az adatkezelés időtartama
A felnőttképzési szerződés megkötéséhez, teljesítéséhez és a felnőttképzés bonyolításához, valamint a jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatkezelések kapcsán a személyes adatokat – figyelemmel a Felnőttképzési tv. 21. § (5) bekezdésére – a felnőttképzési szerződés megkötésétől számított nyolcadik év utolsó napjáig kezeljük.
A Résztvevő hozzájárulásán alapuló személyes adatokat a hozzájárulás visszavonásáig / adattovábbítás megtiltásáig kezeljük. Az adattovábbítást követően a személyes adatokat tartalmazó nyilatkozatot a felnőttképzési szerződésekkel együttesen tároljuk.
3.3.4 A személyes adatok szolgáltatása
A felnőttképzési szerződés megkötése, teljesítése és a felnőttképzés bonyolítása kapcsán megadott személyes adatok szolgáltatása feltétele a felnőttképzési szerződés megkötésének.
A felnőttképzési államigazgatási szerv felé történő, a Résztvevő személyes adatait is tartalmazó adattovábbítás opcionális, a személyes adatok szolgáltatása ebben a körben nem kötelező.
4 Milyen jogai vannak a Felhasználóknak?
Számunkra fontos, hogy adatkezelésünk megfeleljen a tisztességesség, a jogszerűség és az átláthatóság követelményeinek. Ennek fényében jelen pontban bemutatjuk az egyes érintetti jogokat.
Felhasználónk ingyenes tájékoztatást kérhet személyes adatai kezelésének részleteiről, azokhoz hozzáférhet, illetve másolatot kaphat a kezelt személyes adatokról, valamint jogszabályban meghatározott esetekben kérheti azok helyesbítését, törlését, zárolását, vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. A tájékoztatás kérését és a jelen pontban szereplő kérelmeket Felhasználónk 2. pontban szereplő elérhetőségeinkre tudja címezni.
4.1 Hozzáférési jog
Felhasználónk visszajelzést kaphat tőlünk személyes adatainak kezeléséről és ezekhez a személyes adatokhoz, illetve kezelésük részleteihez hozzáférhet, az általunk kezelt személyes adatokról másolatot kaphat.
4.2 Helyesbítéshez való jog
Felhasználónk kérésére indokolatlan késedelem nélkül helyesbítjük a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, illetve jogosult kérni a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
4.3 Törléshez való jog
Felhasználónk kérésére töröljük a rá vonatkozó személyes adatokat, ha azok kezelésére nincsen szükségünk, vagy visszavonja hozzájárulását, vagy tiltakozik az adatkezelés ellen, vagy kezelésük jogellenes.
4.4 Elfeledéshez való jog
Felhasználónk törlésre irányuló kérelméről – ha igényli – igyekszünk értesíteni minden olyan adatkezelőt, aki Felhasználónk esetlegesen nyilvánosságra került adatait megismerte, illetve megismerhette.
4.5 Adatkezelés korlátozásához való jog
Felhasználónk kérésére korlátozzuk az adatkezelést, ha a személyes adatok pontossága vitatott, vagy jogellenes az adatkezelés, vagy Felhasználónk tiltakozik az adatkezelés ellen, illetve ha nincsen szükségünk a továbbiakban a megadott személyes adatokra.
4.6 Adathordozhatósághoz való jog
Felhasználónk a rá vonatkozó, általa megadott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkaphatja, illetve ezeket továbbíthatja egy másik adatkezelőnek.
4.7 Tiltakozáshoz való jog
Felhasználónk jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen (lásd 3.1 pont). Ebben az esetben a személyes adatokat nem kezelhetjük tovább, kivéve, ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek a Felhasználó érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Tiltakozás esetén a személyes adatok a továbbiakban e célból főszabály szerint nem kezelhetők.
4.8 Reagálás a kérelmekre
A kérelmet annak benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 nap – tiltakozás esetén 15 nap – alatt megvizsgáljuk, és annak megalapozottsága kérdésében döntést hozunk, amelyről a kérelmezőt írásban tájékoztatjuk. Ha Felhasználónk kérelmét nem teljesítjük, döntésünkben közöljük a kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait.
4.9 Jogorvoslati lehetőségek
Számunkra fontos a személyes adatok védelme, egyúttal tiszteletben tartjuk a Felhasználó információs önrendelkezési jogát, ezért igyekszünk minden kérelemre korrekt módon és határidőn belül reagálni. Erre tekintettel megkérjük a Felhasználókat, hogy az esetleges hatósági és bírósági igényérvényesítés igénybevétele előtt szíveskedjenek felvenni a kapcsolatot – panasz, vagy kérdés megtétele céljából – velünk az esetleges kifogások mihamarabbi rendezése érdekében.
Amennyiben a megkeresés nem vezet eredményre, Felhasználónk
– a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján bíróság előtt érvényesítheti jogait (a per Felhasználónk lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindítható; a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül lehet megtekinteni: http://birosag.hu/torvenyszekek), valamint
– az Infotv.-ben foglaltak szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.; telefon: +36-1-391-1400; fax: +36-1-391-1410; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: https://naih.hu/; a továbbiakban: NAIH) fordulhat és panaszt tehet.
5 Joggyakorlásra irányuló kérelemmel kapcsolatos eljárásunk
5.1 Címzettek értesítése
Helyesbítésről, törlésről, adatkezelés-korlátozásról minden esetben értesítjük azokat a címzetteket akikkel, illetve amelyekkel a Felhasználó személyes adatait közöltük, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. A Felhasználó kérésére tájékoztatást nyújtunk ezekről a címzettekről.
5.2 Tájékoztatás módja, határideje
A 4. ponthoz kapcsolódó kérelmek nyomán hozott intézkedésekről legfeljebb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül – ha a Felhasználó másként nem kéri – elektronikus formában tájékoztatást nyújtunk. Ez a határidő szükség esetén – a kérelem összetettsége, illetve a kérelmek számára tekintettel – további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról annak okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk a Felhasználót.
A Felhasználó kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolja személyazonosságát.
Amennyiben nem intézkedünk a kérelem nyomán, legfeljebb annak beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk a Felhasználót ennek okairól, valamint arról, hogy panaszt nyújthat be a NAIH-nál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával (4.9. pont).
5.3 Ellenőrzés
Kivételes esetben, ha megalapozott kétségeink vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, személyazonosság megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérjük. Ez az intézkedés a GDPR 5. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott, az adatkezelés bizalmasságának elősegítése, azaz a személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés megakadályozása céljából szükséges.
5.4 Tájékoztatás és intézkedés költségei
A 4. ponthoz kapcsolódó kérelmekre adott tájékoztatást, illetve az azok alapján megtett intézkedéseket díjmentesen biztosítjuk.
Ha a Felhasználó kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, – figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre – ésszerű díjat számítunk fel, vagy megtagadjuk a kérelem alapján történő intézkedést.
6 Személyes adatok lehetséges címzettjei, adatfeldolgozók
6.1 Honlap működésével összefüggésben
A Honlap használata során megadott személyes adatokhoz a tárhelyszolgáltató, mint adatfeldolgozó jogosult hozzáférni.
Név: Balance 2000 Kft.
Elérhetőségek: https://balance2000.hu/
6.2 Adminisztratív támogatás, szolgáltatás során használt szoftverek
Munkánk során alvállalkozói szerződés alapján adminisztratív támogatás érdekében adatfeldolgozót veszünk igénybe. Levelezésünkhöz a Microsoft Ireland Operations Limited által biztosított Microsoft Office365 szolgáltatást használjuk.
6.3 Felnőttképzési tevékenységgel összefüggésben
Figyelemmel a jelen tájékoztató 3.3. pontban leírtakra, a felnőttképzési tevékenységgel összefüggésben személyes adatokat tartalmazó adattovábbításra kerülhet sor a felnőttképzési államigazgatási szerv részére, melynek adatai a következők:
Név: Pest Megyei Kormányhivatal
Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7.
Az adattovábbítás a következő felületen keresztül történik: https://far.nive.hu/
7 Adatbiztonság
A tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével mind az adatkezelés módjának meghatározásakor, mind pedig az adatkezelés során olyan megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket – például álnevesítést – hajtunk végre, amelyek célja egyrészt az adatvédelmi elvek, például az adattakarékosság hatékony megvalósítása, másrészt a GDPR-ban foglalt követelmények teljesítéséhez és az érintettek jogainak védelméhez szükséges garanciák beépítése az adatkezelés folyamatába.
7.1 Szervezési intézkedések
Informatikai rendszereinkhez a hozzáférést személyhez köthető jogosultsággal tesszük lehetővé. A hozzáférések kiosztásánál érvényesül a „szükséges és elégséges jogok elve”, azaz informatikai rendszereinket és szolgáltatásainkat minden alkalmazott csak a feladatának ellátásához szükséges mértékben, az ennek megfelelő jogosultságokkal és a szükséges időtartamig használhatja. Az informatikai rendszerekhez és szolgáltatásokhoz hozzáférési jogot csak az a személy kaphat, aki biztonsági vagy egyéb (pl. összeférhetetlenségi) okokból nem esik korlátozás alá, valamint rendelkezik az annak biztonságos használatához szükséges szakmai, üzleti és információbiztonsági ismeretekkel.
7.2 Technikai intézkedések
Mindent megteszünk azért, hogy informatikai eszközeink, szoftvereink folyamatosan megfeleljenek a piaci működésben általánosan elfogadott technológiai megoldásoknak.
Szerverünk a tárhelyszolgáltató elkülönített dedikált szerverén, védetten és zártan található.
A NAIH vonatkozó ajánlásának figyelembevételével a Honlapon https protokollt használunk, amely magasabb adatbiztonsági szintet jelent a http protokollhoz képest.
8 Egyéb rendelkezések
8.1 Adatkezelés eltérő célra
Ha a szolgáltatott adatokat az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánjuk felhasználni, akkor erről a Felhasználókat tájékoztatjuk, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulásukat megszerezzük, illetőleg lehetőséget biztosítunk számukra, hogy a felhasználást megtiltsák.
8.2 Nyilvántartási kötelezettség
A felelősségünkbe tartozóan végzett adatkezelési tevékenységekről nyilvántartást vezetünk (adatkezelési tevékenység nyilvántartása) a GDPR 30. cikkének megfelelően.
8.3 Adatvédelmi incidens
Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. Adatvédelmi incidens esetén a GDPR 33. és 34. cikkei szerint vagyunk köteles eljárni. Nyilvántartjuk az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket.
8.4 Módosítás
Bármikor jogosultak vagyunk jelen Tájékoztatót egyoldalúan módosítani. Amennyiben a Tájékoztató módosítására sor kerül, annak korábbi időállapot szerinti változatait megőrizzük, illetve – amennyiben ez lehetséges és indokolt – felhívjuk az érintettek figyelmét a módosult rendelkezésekre.
Hatályos: 2025. 02. 12.
Foresight Solutions Kft. Adatkezelő |