Így fejleszd a jelenléted a hiperaktív, ingergazdag világunkban

Talán legtöbbünknek ismerős, milyen az, amikor elkalandozik a gondolatunk, miközben figyelni szeretnénk, akár másra, magunkra, a munkánkra vagy arra a tevékenységre, amit éppen végzünk.

A jelenlétet többen úgy jellemzik, hogy

flowban voltam,
nyitott voltam és az intuíciómra is tudtam figyelni,
meghallottam a ki nem mondott szavakat
kapcsolódtam stb.

És most következzen 3 javaslat azoknak, akik szeretnék a jelenlétben töltött percek számát növelni.

 

ALAPELVEK ELSAJÁTÍTÁSA, amelyek érdemes magunkévá tenni

elsődleges az ítélkezésmentes hozzáállás
ne siettessük a megoldás megszületését
legyünk nyitottak, merészek
’csak úgy’ lenni, jó dolog – nem szükséges mindig tenni, cselekedni
a csendben is történnek előre lépések

 

TANULÁSI FOLYAMAT MEGTERVEZÉSE

A Harvard Business Review tanulmánya szerint, ha meghatározott céllal, elhivatottan fogunk hozzá a készségeink fejlesztéséhez, sokkal gyorsabban és hatékonyabban fejlődünk. A szerző, Ulrich Boser javaslata:

Rendszerezd a céljaidat
Vizsgáld meg, hogy honnan tudod, hogy már tudod, az elsajátítandókat
Reflektálj magadban minden folyamatra

 

’OFF’ ÁLLAPOTUNK ELFOGADÁSA

Nem vagyunk robotok, szükségünk van pihenésre, semmittevésre is. Hagyjunk időt a fejlődésre és tanuljunk az „elszalasztott” pillanatokból is. Fókuszáljunk arra, amit jól csinálunk és tegyünk minél többször. 

 

A 2019. március 22-én induló Foresight coach képzésen elsajátíthatja a fenti szemléletet, gyakorolhatja és meg is tapasztalhatja, milyen az, amikor trénereink, képzőink mellett így tanulhat.

További információk a képzésről: itt

 

error: A tartalom védett!!