Így fejleszd a jelenléted a hiperaktív, ingergazdag világunkban

Talán legtöbbünknek ismerős, milyen az, amikor elkalandozik a gondolatunk, miközben figyelni szeretnénk, akár másra, magunkra, a munkánkra vagy arra a tevékenységre, amit éppen végzünk. A jelenlétet többen úgy jellemzik, hogy flowban voltam, nyitott voltam és az intuíciómra is tudtam figyelni, meghallottam a ki nem mondott szavakat kapcsolódtam stb. És most

Tovább olvasom »

Ilyen eredményt hoz, ha egy fejlesztő a növekedési szemléletet alkalmazza

Azt már több esettanulmány is alátámasztotta, hogy gondolkodásmódunk megváltoztatásával nem csak a saját, hanem mások eredményességére is hatással lehetünk. Ezt az alább ismertetett kutatás is alátámasztja. Erről mi is írtunk korábban, ami ITT olvasható. (a zölddel szedett ITT legyen hivatkozva, a hivatkozás külön W-ben csatoltam) Amikor a fent hivatkozott kutatásban

Tovább olvasom »

4 végzetes HR hiba –ezeket utálják a jelentkezők

A legtöbb ember utál interjúra járni és utál önmagáról beszélni. Még akkor is frusztráló ez a folyamat, ha magabiztosan fognak kezet, tisztában vannak a megfelelő öltözettel, ha profi válaszuk van arra a kérdésre, hogy „Mi a legnagyobb gyengeséged?”. Ma már a cégek értékesítik a nyitott pozíciót, tesznek ajánlatot a jelentkezőknek

Tovább olvasom »

A teljesítménynövelés egyik legkellemesebb módja, Így éld át a flow élményt 2019-ben a hétköznapokban!

Prof. Dr. Csíkszentmihályi Mihály feltevése szerin a flow-állapot összefüggésben van a teljesítménnyel. A flow-élmény fejlesztése konkrét hatással lehet az elégedettségre, közérzetre, tehát ezáltal szinte mindenre. Egy feltétele azonban van: fontos, hogy a kihívások és a képességek egyensúlyban legyenek. Így írja le Csíkszentmihályi a flow-élmény elérésének elemeit: Legyenek világos céljaid! Belső

Tovább olvasom »

5 jótanács, hogy az Ön cégének is legyen esélye a munkaerőpiacon 2019-ben

Biztosítson szervezetének versenyelőnyt a munkaerőpiacon! Jövője csak a stratégia HR-nek van. Óriási fókuszt kapnak és kiemelt a felelősségük. Keményen dolgoznak a tehetségek felkutatásán, a munkavállalók megtartásán, egy jó teljesítményű, egészséges szervezeti kultúra létrehozásán. A tradicionális HR-re a munkavállalók is kritikus elvárásokkal tekintenek, a középvezetők problémák instant megváltójaként vélekednek róla. Könnyen

Tovább olvasom »

Ön szokott interjút vezetni? Ha igen, akkor így is építheti cége munkáltatói márkáját!

Egy profi interjúztatónál ma már a viselkedésalapú (kompetenciaalapú) kérdések teszik ki a kérdések döntő többségét, így az interjúra szánt idő nagyobb részét is. „…ezek a kérdések következetes és megbízható alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy az egyszerűen jó jelöltek közül ki tudjuk szűrni az igazán kiválókat, mert a kiválóaknak sokkal, de sokkal

Tovább olvasom »